A motiváció forrása avagy emlékezés nagyapámra

Számos dolog inspirálhat egy embert arra, hogy alkotó munkába kezdjen. Van akinek rendkívül élénk a fantáziája, és azt meg akarja mutatni másoknak is. Van aki az érzéseit kívánja vászonra vinni. Van aki egy traumát dolgoz fel. És természetesen van olyan is, aki megrendelésre dolgozik. Én azok közé tartozom, akinek a művészet szeretete, az alkotás iránti vágy, a szépérzék családi örökség. Számomra az egyik legfontosabb motivációs tényező nagyapám, Bánsági András festő- és grafikusművész élete, munkássága és példája. Ebben a posztban őt szeretném bemutatni nektek.

Nagyapám 1914. január 10-én született Temesváron (ma Románia), a Prokker nyomdász dinasztia legidősebb gyermekeként. Az első világháború után a család Budapestre költözött, a nevüket pedig Bánságira magyarosították. 1929-ben Kispesten, a Sárkány (ma Ady Endre) utca 49 szám alatt nyitottak nyomdát. Az 1942-es szaknévsor szerint dédapám telefonszáma 142 097 volt.  

kepernyofoto_2018-04-01_18_25_09.png

A nyomda épülete napjainkban a Google Street View rendszerében.

1930-ben felvételt nyert a Budapesti Iparrajziskolába, ahol 1934-ben kitüntetéssel diplomázott. Saját nyomdájukban kitanulta a tervező, tipográfus és grafikus szakmákat is. Több évig a ”Grafika” Nyomda és Kiadóvállalat tipográfusa, majd később az ”Attila Nyomda Rt.” műszaki vezetője volt. Az első sikereit 1933-ban és 1934-ben Milánóban és Torinóban aratta, ahol többszínű linómetszeteiért megkapta a ”Grande Diploma”-t.

A második világháború kitörése után rádiós tisztként részt vett a II. magyar hadsereg Don-kanyarnál vívott harcaiban, ahonnan szerencsére sebesülés nélkül tért haza. A nyilas hatalomátvétel után hamis papírokat gyártott magának, így el tudta kerülni, hogy a frontra küldjék. Az oroszok bevonulása után a családot teljesen kisemmizték: A nyomdát államosították, a zamárdiban lévő birtokukat elvették.

scan1.JPGNagyapám és nagyanyám 1980-ban.

A háború után könyvkiadóknak, ipari és kereskedelmi nagyvállalatoknak is dolgozott, könyveket, prospektusokat tervezett. Az ötvenes évek elején néhány évig térképészként dolgozott a Belügyminisztériumban. Mivel elnézte beosztottjai rendszerkritikus tréfáit, több hónapra börtönbe zárták. 1950-ben lánya, 1951-ben pedig fia született. 1974-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is fáradhatatlanul dolgozott. Számos kiállítása volt itthon és külföldön is. Több egyesületnek, alkotói közössének volt alapítója vagy tagja. 1993 novemberében, életének 80. évében hunyt el. A neves művészettörténész, Dr. Losonci Miklós még életében így méltatta:

"Bánsági András, a kisgrafika egyik jeles képviselője 1914-ben született Temesvárott. […] Tipográfus, nyomdász, művész, festő és sokszorosító grafikus, könyvművész lett egy személyben. […] Az egyik legjobb hazai retusőr és piktográfus. Mintegy ötven hazai és külföldi tárlaton vett részt, önálló kiállítása nyílt itthon és az NSZK-ban. Több díjat és oklevelet kapott, a Magyar Kisgrafikai Barátok Körének egyik alapítótagja.

Nemrégiben adták ki a fővárosban újabb mappáját, mely jelzi a kisgrafika sokrétűségeit, ezen belül Bánsági András fáradhatatlan figyelmét, alaposságát, kimagasló szakmai és jeles művészeti képességeit. Ez a mappa napló, vizuális keresztmetszet történelmünkről, hazai tájainkról, korunkról, életünkről. Megoldásai változatosak, szellemesek és rajzilag, nyomdatechnikailag kifogástalanok.

scan10017.jpgNagyapámmal a dolgozószobájában.

Nagy odaadással örökíti meg a változó, átalakuló tabáni részleteket, a vízparti árust, a bükki erdőt, a falusi udvart, a balatoni széllovast. […] A témától függően hol ünnepélyes, hol játékos a megoldás, de formai értelemben mindig egységes, magas színvonalon.

Ötven esztendőt töltött el Bánsági András a magyar nyomdászat, képzőművészet, kisgrafika és festészet szolgálatában. Eredményei, értékei serkentik új művekre, további grafikai és festői távlatok elérésére."

grandfather_s_memorial_tablet_by_rikkudo.jpg

Emléktáblája a Sobieski János utcában.